Hogyan lettem? 

Emlékszem, amikor az első gyermekem megszületett, pár napot volt anyukám és a férjem otthon velem, utána teljesen egyedül voltam egész nap.
Eszembe sem jutott a szülés előtt, hogy nem fogok tudni megbirkózni egyedül az anyaság adta feladatokkal! Talpraesett, önálló, energikus ember voltam mindig is, a kezdeti rosszullétek után nagyon jól viseltem a terhességet is, végig tornáztam, nagyokat sétáltam, keveset híztam, jól éreztem magam a bőrömben.
Nem számoltam azzal, hogy a szülés mind fizikailag, mind lelkileg mennyire meg fog viselni. Nem beszélve a kórházban töltött napokról, amikor semmit nem aludtam, senki nem segített a szoptatásban, így mire hazaértünk, hulla fáradt voltam, és tejlázzal küzdöttem.
Elindultak a hormonális változások, szerencsére sok tejem volt, de ezek összeadódva annyira igénybe vettek, hogy nem ismertem magamra.
De nem csak én, a férjem sem, aki bent volt ugyan a szülésnél, kivette a részét mindenből, de nem élte át ugyanazt, amit én, sem fizikailag, sem lelkileg.
Ő a maga cselekvő férfi működésével azt leste, mit tud TENNI, míg én csak arra vágytam, hogy a bennem dúló hormonok és a fáradtság miatt kisírhassam magam, ELMONDHASSAM valakinek, mi zajlik bennem, és aludjak egy nagyot. És ez a két működés, a férfi cselekvés és a női beszélés nehezen tudta egymást megérteni.
Utólag - már négy gyerekkel - tudom, hogy akkor nagy szükségem lett volna egy gyermekágyas kísérőre, aki tudja, miben vagyok, aki rám figyel, aki nem mondja, hogy "ne sírj!", vagy hogy "mi a bajod, hát egészségesek vagytok, nem?". Aki előtt meg merem mutatni a kontrollvesztett, kialvatlan, fogalma nincs mit csináljon énemet. Aki nem a babát csodálni jön, hanem engem megerősíteni abban, hogy mindent jól csinálok, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy nem látok mindent rózsaszínnek, és akinek be merem vallani, hogy nagyon nagy szükségem van arra, hogy valaki segítsen.
Ezért is indítom el a gyermekágyas kísérést. Mert tudom, hogy ez a történet nagyon sok anyáról szólhatna, nagyon sokan magukra ismernek. Nem csak az első gyermeknél, hanem a testvér(ek) érkezésénél is, mert minden gyerek más, már ott van a nagyobb, aki még mindig kicsi, az apákra még nagyobb anyagi felelősség hárul, adott esetben még kevesebbet vannak otthon. Az anyák viszont ugyanazt élik át, talán kicsit tudatosabban készülnek arra, hogy ők is támogatást kapjanak.